Napjainkban a nyomtatás az irodai munka szerves részévé vált. Ma már természetes dolog, hogy egy szöveget nyomtatott formában olvassuk, illetve könnyedén tudjuk azt sokszorosítani. Sőt, a legtöbb irodában a kézzel írt szövegek az aláírásokra korlátozódnak. Nem mindig volt azonban ez így, hiszen a középkor végéig az európai ember csak az írott szöveget ismerte. Mostani háromrészes cikksorozatunkban a papír és a nyomtatás történetébe fogunk betekintést nyerni.

Keleti tekercsek

Mi is szükséges a nyomtatott szöveghez? Alapvetően két dolog elengedhetetlen: a papír, amire nyomtatunk, valamint a nyomtatási technológia ismerete. Ma már mindkettő magától értetődőnek tűnik, ám hosszú évszázadokig egyiket sem ismertük.

Nehéz elképzelnünk, de a nyomtatás feltalálása előtt mindent kézzel kellet leírni, illetve lerajzolni, s ez ugyanígy működött a könyvek másolásánál is. Az ókorban számos különböző anyagot használtak papírként, illetve az írásra is. Például a korabeli betűket agyaggal írták fel a papíruszra, vagy viasszal írtak a pergamenekre. Sőt, esetenként még fakérget is használtak „papír” gyanánt.

Persze, a kínaiak – ahogyan sok más találmány esetében - a papírgyártásban és a nyomtatásban is megelőzték az európaiakat. A távol-keleti országban ugyanis már az időszámításunk szerinti 2. században gyártottak papírt, valamint – mivel a nyomtatás kezdetleges formáját is ismerték – a 4. században újságok is készültek.

A papírgyártás ismerete aztán Európába az arab világon keresztül juthatott el. Nem egy szép epizódja ez a történelemnek, hiszen rendszerint a papír titkát a korabeli népek háborúk folyamán lesték el egymástól. Mivel az arabok főként rongyokból készítették a papírt, így Európában is így tettek. A hulladékrongy beszerzése azonban nehézkes volt, így az újkorig csak nehezen és nagy költségek árán tudták előállítani a papírt.

Fától a fémig

Egészen a nyomtatás felfedezéséig, még a kézzel írott könyvek birtoklása is kiváltságnak számított. A megfelelő technológia hiányában ugyanis egy-egy könyv megírása időigényes volt, nem is beszélve annak sokszorosításról.

Igaz, hogy minden feltalálók ősei, a kínaiak a nyomtatás ősét már az időszámításunk szerinti 8. században ismerték. Valamikor a 13. században pedig ennek a tudásnak a terméke Európába is megérkezett – papírpénz és játékkártyák formájában.

A mindennapos használati tárgyak még blokknyomtatással készültek. Az eljárás lényege, hogy a nyomtatandó karaktereket, vagy képeket külön kifaragták, majd a kidomborodó részt befestették és így vitték fel a papírra.

Mivel minden egyes betűhöz, illetve ábrához külön blokkot kellett használni, ezért a korai nyomtatási módszer meglehetősen drágának és időigényesnek bizonyult. Másrészről a keletről származó fametszetek nem voltak eléggé tartósak, így néhány nyomás után elhasználódtak.

Még nagyobb probléma volt, hogy minden egyes oldalhoz új táblát kellett faragni. Nem csoda, ha a kora középkor embere inkább az írott könyvet részesítette előnyben, hiszen ezzel a módszerrel a nyomtatás hihetetlen sok időbe és munkába került.

Jegyezzük meg: a kínaiak már az európaiak előtt négy évszázaddal felismerték, hogy sokkal gyorsabban tudnak nyomtatni, amennyiben a fából készült nyomóelemeiket fémre cserélik. Igaz, hogy az így létrehozott égetett agyagbetűk törékenyek voltak, de legalább nagy mennyiségben és gyorsan lehetett velük nyomtatni.

Hosszabb távon azonban más megoldást kellett keresni. Ez volt a mozgatható betűkkel való könyvnyomtatás, amelynek felfedezését Johnannes Gutenbergnek köszönhetünk.

Cikksorozatunk következő részében a Gutenberg-Bibliák keletkezését és történetét tárgyaljuk.